Csiszár Jenő

10 év után újra a mikrofon előtt – Csiszár Jenő visszatért a rádiózáshoz!
 
Hány generáció nőtt fel az Apukám világán, hányan vagyunk, akiknek élete egyik legmeghatározóbb rádiós műsora volt? Annak ellenére, hogy Csiszár Jenő tíz éve eltűnt az éterből, talán nincs is olyan 20 év feletti az országban, aki ne tudná, ki az a Csiszár…
Ja, igen és kösz, hogy úgy csináltatok, mintha szeretnétek! - ezekkel a szavakkal búcsúzott anno Csiszár Jenő az Apukám Világától. Pedig pontosan tudta, hogy szerették, de azt is, hogy ő soha nem ezért rádiózott, hogy szeressék. Egyszerűen a rádiózás volt a mindene. Talán tudta is, hogy egyszer még visszatér, de, csak ha eljön az ő ideje. Mert ő soha nem rádiózott csak megélhetésből. Akkor tette, ha szerette csinálni. Na és persze ha hagyták, hogy úgy rádiózzon, ahogy ő szereti. Kompromisszumokat nem kötött, akkor inkább lelépett. Ő volt az, akire először mondták, hogy a média fenegyereke, de ő az, aki mára ezt a címet kikéri magának: „felhígult a szakma, ma már mindenki a média fenegyereke, én pedig így már egyáltalán nem kívánok az lenni” Műfajt teremtett, pedig nem is ezt volt a célja. Soha nem akart megfelelni, soha nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla, bármikor beszólt bárkinek, ha jogosnak tartotta. Az őszinteség és a szókimondás a két legjellemzőbb tulajdonsága és ezt tükrözték műsorai is.


Csiszár Jenő visszatért az éterbe!   
„Mindig is az interaktivitásban hittem, így a mostani műsorom is ezen alapszik. A rádió az életem és éppen ezért a rádióban pontosan ugyanúgy gondolkodom, viselkedem, mint általában, a hétköznapokban. Azokról a témákról beszélek, amelyek érdekelnek. Arról például, hogy azt tapasztalom, egyre elkeseredettebbek vagyunk, egyre kevesebb kapaszkodót találunk. Hitehagyottam mászkálunk a munkahely és a család között, az egész ország fél térden van. Én csupán annyit teszek, hogy megpróbálok katalizátor lenni. Napról napra keresek olyan magyar értékeket, amelyek személyekhez köthetőek. Lehet sportoló, vállalkozó, csak hitet adhasson másoknak. Arra buzdítom a hallgatókat, hogy mindenki mondja el az aznap éppen vele történt jót, bármilyen apró dolog is az. És az emberek beszélnek! Egyre több pozitív történetet mondanak el a saját életükből, amelyek erőt adhatnak a többi hallgatónak. És ez jó.”
Szereti az életet, szereti élvezni minden percét és igyekszik ezt a szemléletet a hallgatóknak is átadni. Nem szabad túl komolyan venni az életet! – vallja és mostani műsorában is erre bíztat. Teszi mindezt úgy, hogy egészen hétköznapi témafelvetéseivel odaszögezi a hallgatókat a rádió elé.

Csiszár Jenő – forrás: wikipédia

Csiszár Jenő (Fertőszéplak, 1959. szeptember 5. –) rádiós és televíziós műsorvezető. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán, kommunikáció szakon végezte. 1997-ig vezette az Apukám világa c. fiatalokkal foglalkozó betelefonálós rádióműsort a Juventus Rádióban, majd a Petőfi Rádióban. 1999-től 2000-ig a Heti Hetes első évadjának műsorvezetője volt, majd a TV2-höz igazolt, ahol csiszár.hu címmel saját műsort vezetett egy évig. 2001 után feleségével Újvári Eszter kosárlabda-játékossal Olaszországba költöztek. Legközelebb 2003 nyarán tűnt fel a képernyőn az m2 Sziget TV c. műsorában. Később a TV2-n vezette az Activity-t, valamint 2006 július elejétől 2007 október 31-ig a Mokka-t. A Balaton, ezen belül Szigliget és a vitorlázás szerelmese, kétszeres Kékszalag győztes Litkey Farkassal és a Lisa-val (2007, 2009). Két ikerfia van, Dániel Miklós és Márton Jenő. Jelenleg a Class FM tanácsadója és műsorvezetője.

 
 
 


 

Oldal nyomtatása
Oldal nyomtatása
 
adatbazis

sztar