Labancz Lilla

Labancz Lilla az életét adta volna Kasza Tibi testi épségéért

 

- Sírógörcsöt kapott az Álom.net főszereplője -

 

Labancz Lilla élete egyik legszörnyűbb napjának nevezte a Kész átverés című RTL Klub-os műsor felvételét, amelyről persze mit sem sejtett

 

Labancz Lillával madarat lehetett volna fogatni, amikor Kasza Tibi megkereste őt azzal, hogy álljon neki modellt egy fotósorozathoz. Lilla gondolkodás nélkül igent mondott, sőt még az ötlet is nagyon tetszett neki, hogy egy laktanyában készüljenek a képek.

 

„Amikor megláttam a terepet, rögtön megkérdeztem, ugye ez nem a Kész átverés show? De Tibi annyira hitelesen alakította a szerepét, hogy utána nem kételkedtem.

Igaz, rendőrségi szalaggal elkerített helyen bóklásztunk, bennem mégsem volt félsz. Még akkor sem, amikor a portás bácsi el akart zavarni bennünket, mondván ez egy aknaövezet” – mesélte Lilla.

 

Akkor kezdett élesedni a helyzet, amikor Tibi rálépett egy furcsa tárgyra. Mindannyian megijedtek, de a filmekből tanulva, mozdulatlanok maradtak. Lilla önfeláldozó módon felajánlotta, rááll ő az aknának vélt tárgyra, csak nehogy a cukorbetegnek mondott fotóművész rosszul legyen. Ekkor a sminkes lány megelégelve az idegeskedést, elindult haza, majd a domb mögött felrobbant. Legalábbis Lilla ezt hitte. Amikor az Álom.net főszereplője meglátta a húscafatokat, majd összeesett.

 

Nagyon sírtam. Borzasztó látvány volt” – tette hozzá Lilla, aki nehezen, de kiheverte a sokkot.

 

 

Parfüm - Divat - NyaralásHorvátországUtazás
 
Vacsoracsata
 
 
 
 
 
 
 
 
Labancz Lilla barna hajjal
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Oldal nyomtatása


 

Oldal nyomtatása
 
adatbazis

NeoSoft Informatika, honlapkészítés, portál fejlesztés, online áruház, webdesign, cms, seo, keresőoptimalizálás, email marketing, hírlevél marketing, e-ügyintézés, fotó, videó, domain regisztráció, webtárhely, Székesfehérvár, fehérvár sztar